2012. november 26., hétfő

Hétköznapok a Művészetek Völgyében

Régen nem jelentkeztünk már új bejegyzéssel. Mintha a Völgy csak a "Napok alatt" élne. Pedig nem így van. Csendesen telnek a hétköznapok a Művészetek Völgyében, erről vall az alábbi videóban Márvány Gyuláné polgármester asszony. Nemrég ugyanis közösségi videós tréningnek adott helyet Kapolcs, és Elli volt olyan kedves, hogy a videós tanoncok előtt, 3 kamera és nyolc fényképezőgép rögzítése mellett vallott a Völgy hétköznapjairól.

Elli gyakorlatilag a videósok álma: olyan gyakorlottan hagyta félbe a mondatot és várta meg, amíg elmegy a teherautó a Molnárház előtt, hogy a képzők külön figyelmeztették a tanoncokat, ne számítsanak rá, hogy minden interjú alany figyel ezekre az apró részletekre. Azt bizony ki kell majd vágni, darabokra szedni a hangot és kitörölni az utcazajt.


És attól sem esett kétségbe, ha egy mondatot újra és újra elmondattunk vele, vagy hogy harmadszor is ki kellett nyitnia a Malomsziget kapuját. De nemcsak vele volt szerencsénk, az időjárás is kedvezett: még fent volt a lomb a fákon és szépen sütött az őszi nap.

Külön örültem a sümegi gimnazista diákok jelenlétének: nemcsak, mert volt, aki még nálam is többet tanult, hanem mert egyszerűen szépek voltak. Jó volt rájuk nézni. Érdeklődőek, kedvesek, segítőkészek és pimaszul fiatalok.


Tartottam viszont a profi videósoktól, a szakma helybeli "nagy öregjeitől". Mint kiderült: teljesen alaptalanul. Kevés náluk segítőkészebb és tanító-szándékúbb tévéssel találkoztam életemben. Általuk például videótörténeti tanmesékkel lettünk gazdagabbak: hogyan kellett vágni, amikor még csak szalagos magnó rögzítette a hangot, vagy mit kérdez az ember, ha nem kapott előre információt és nem tudja, kivel is készít éppen interjút. Hogy milyen kevés a művészi szabadság  a helyi tévék műsorainak szerkesztésében, vagy milyen hírek kellenek a "válogatós" országos médiának. Tanulságosa történeteket kaptunk arról, hogy mi történik, ha végigmegy egy interjú be nem kapcsolt mikrofonnal (kamerával), vagy milyen károkat okoz egy a bekapcsolt mikrofonra rászálló légy.

Mi magunk is megtanultunk kamerával rögzíteni, a vágásban közreműködni, jó interjú kérdéseket feltenni, interjú alany arcán a fényeket beállítani, kamerát és mikrofont összedugni, ... és persze szervezni, szervezni, szervezni.

Kinyitották nekünk az iskolát, fogadott bennünket a helyi boltos, Horváth Ferenc és a Kékabroszt megterítő Buda Géza is. De róluk majd a következő bejegyzésben, hiszen róluk is készült film.

És a sümegi térség is lépést tartott: két kis filmet ott is leforgatott egy stáb. (Alkalom újabb bejegyzésre.)




Jöjjön tehát a Hétköznapok a Művészetek Völgyében - köszönjük a türelmet, Elli!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése