A két dinnye

2011. július 30.

A két dinnye

És este lett és reggel: a kilencedik nap. Kicsit ugyan korán kezdődött – a Kádártai Alkotókör már reggel 8-kor szeretett volna képeket erősíteni a terasz falára – de nem hagytam magam. Fél kilencre futottam be, viszont a kisfiammal, tehát még így is rekorderedmény.

Még jó, hogy van nekünk Kati. És Bálint, a parkoláshoz. Eligazítottak mindenkit mire idaértem.

Elárasztották a mandalák a teraszt, hosszú élet, boldogság, egészség, zsebbe, falra, nyakba.  Hiába tiltakoztam, szögek kerültek a falba, előbújt a padláslétra, csak le ne essenek, jaj nekem. Agyagozás, festés kártyával és mandala, mandala, mandala.

Zsongó-bongó, fényes nap.

Nézelődők hada.

Vásárlók csapatai.

Színpadépítés zaja.

Csipkét verő asszonyok.

Intenzív lecsóillat.

Nemezelés, zsonglőrködés.

Az udvar szélére szorult ebédet Ákos adta elő, méltatlan körülmények között. És még így is sikerült. Kár, hogy csak kettő percem volt megenni. De egyszerre jött mindenki, színpadmester, hangosító, pályázatíró, fellépők három turnusban.

A nap legfontosabb eseménye a Kelet-Veszprémi Kistérség fogadása volt. Világító narancssárga blúzban ugrottam eléjük a kovácsműhelynél, hogy betaláljanak a parkolóba. Parkolójegy, tiszteletkör, tiszteletjegy.  Hol öltözzünk, kell egy asztal, két pad, de csak a felétől.

Úgy látszik, a térségen belüli kommunikáción a szomszédos térségben is van még mit javítani, ugyanis a fellépők nem beszélték meg egymással, hogy mit fognak előadni. A Rest macskák szerencsésen összetörtek egy színpadi dinnyét rögtön érkezés után, amit zöldségbolt hiányában összecelluxoztunk. Móricz Zsigmond: Dinnyék. Aztán a hajmáskéri nyugdíjas néptánccsoport. Kedves öregek. Kéne egy üveg vörösbor, még jó, hogy itt van Katinka. Indul a tánc, fancsali arcok a harmadik csoporttól. Hát mi a baj, hát ők is a Dinnyékkel készültek. Miért adtátok a Tanya címet, hát mittudoménmér, neménvoltam. Ezt a lebőgést. Na Tibor, mostmilesz. Hát mi lenne, egy kis humor. Rázott a röhögés. De jó, hogy nincs itt a Navrasics.

Rejtvény: Ki látható a képen? Virág szerint híres, de senki nem emlékszik a nevére. Nyeremény: egy XXL-es sportszelet. (A tájékoztatás nem teljeskörű: a sportszelet csak az első helyes megfejtőnek jár. A megfejtéseket a Völgykápéba várjuk vasárnap reggel 9 órától. Helyes megfejtés híján a leghumorosabb megfejtést díjazzuk.)

Csak egyszer tudnám úgy elolvasni, amit írtam, hogy senki nem szól közbe. Nem volt még olyan.

Mindenki kényeztet, amúgy. Nemcsak ebédet kapok, hanem lekváros kekszet, házszámot fából, sálat a nyakamba, bort, kávét meg mandalát. Mandalát…

Elfáradt a blog. Meg én is. Holnap az utolsó nap.

Ezt nem hiszem el nap

Hát ez a nap nem volt a mi napunk. Már az éjjel megágyazott neki, akkora felhő szakadt ránk, hogy reggelre az elláposodott udvart mocsári békák brekegése töltötte meg. Mire megjöttek az árusok, elzavartuk a békákat és kiborogattuk a standok tetejéből a vizet. Egy kivételével.

Kicsikartunk viszont a szalmát.  Nagy bálával hoztak, a legszebb pillanat az volt, ahogy téptük, szórtuk, gurítottuk, villáztuk, örültünk neki. A szalma sárgasága megvilágította az udvart, a párás nedvesség helyét egy időre elfoglalta a nyár. Élveztük a csalóka napfény perceit.

Aztán jött a katasztrófa. Kriszta megpróbálta kicsomagolni a standját, de a nedves talaj befogadóan szétnyílt a stand első lábai alatt, és a stand orral előre borult. Csörömpölés, könnyek, rámolás, mit tegyünk. Olyan sok kerámia összetört, hogy a továbbiakra nézve fel is adta a harcot.

Kriszta elment, de ott maradt a szívünkben a szomorúság. Beköltözött. Nem tágított estig se. De nem csak hozzánk ám, eljutott a szomorúság Csabrendekre is, hogy a tegnapi kovácsunk szívébe is betegye azt a sáros lábát.

Mert egyikőnk számára sem múlt el nyomtalanul az előző pár nap. Olyan lesz majd ezt abbahagyni, mint kamasz koromban táborozás után hazamenni, jó látni a szülőket - csak olyan idegenek - és úgy hiányoznak a táborbeli barátok.

Sütött viszont a nap. Jöttek is az emberek, néhányan még vásároltak is.

Tekerték a biciklit.

Nemezbabát készítettek.

Pálca végén pörgettek tányérokat.

Boroztak.

Hurkás rétest ettek.

Nem vették észre, hogy a mi szívünkben ott van a szomorúság.

Nem mutattuk meg nekik.

Aztán jött az ebéd. Ez a mai eposz terjedelmes enumerációval bíró (enumeráció= a csapatokat bemutató leíró rész) hosszadalmas hősköltemény volt. Csapatépítő tréning. Paprikás krumpli bográcsban. Sőt, két bográcsban.

Csendesen telt a délután. Pályázók is jöttek, hétfőn lehet utoljára beadni a turisztikát. Igazolást írtunk, együttműködtünk, pecsételtünk, kezet fogtunk. Épül a térség.

Beállítottam a vetítést, bár nem nagyon látszott a napsütésben. Mindenki élvezte ugyanakkor a zenét. Könnyű az igazi íróknak, mert úgy alakítják a cselekményt, ahogy nekik tetszik. Nekem meg muszáj újra és újra eláztatni a szereplőket. Ismertek ennél unalmasabb fordulatot?

Új felfedezés: bizonyos napokon az eladott Helyi Termék Magazinok száma megegyezik az aznapi elázások számával. Más napokon viszont nem. (Gyenge a korreláció.)

 

Egy kicsit félek a holnaptól: kapunk egy színpadot import (térségen kívüli) amatőr színtársulattal és táncoló nyugdíjasokkal. Volt már ilyen tavaly. Úgy kiürült az udvar, hogy be kellett ültetnem a húgomat a nézőtérre, hogy legyen valami közönségszerű. Majdnem meggyilkolt a szemével és hamar a tudtomra adta, hogy jövök neki valamivel. Akkor is csöpörgött az eső.

Nincs egy rágótok? Mert kisfröccs ízű a szám.

És most a meglepetés: A Hoffner Brothers videója arról, hogy mi történik itt a Völgy-Köz-Pontban, miután mi hazamegyünk.

Valami esős

Valami botrányosan gyenge. Valami szomorkás. Valami nagyon finom. Valami Kapolcs. Csakazértis.

Valami botrányosan kevesen jöttek az udvarunkba a mai napon, pedig az adu ászt is bevetettük, jó fotókat vetítettünk a térségről és jó zenét raktunk be mellé. Tavaly és az idén is ellenálltunk a vendégcsalogató zenének, bár a völgyben mindenki ezzel operál. De most még ezt is feladtuk, csak jöjjenek…Az árusok sem mentek valami elégedetten haza, mintha az a kevés ember, aki bejön, csak a szemét akarná jóllakatni.

Valami szomorkás hangulat lett úrrá az udvaron, amikor a reggeli eső és kiderülés után újra beborult az ég. Nincs más hátra, kártyázni kell. Még jó, hogy van egy teraszunk. És szép abroszunk, és odalátunk a standokra. És ki jönne vásárolni ilyen szakadó esőben.

Bárcsak lenne egy nagy ponyvám. Éjszaka kifeszíteném a kert fölé, az árusok fölé is jutna, még a hátukat sem verné az eső. Reggel a vásárlók betódulnának hömpölyögve és el se akarnának menni tőlünk. Olyanok lennénk, mint a Párizsi udvar Pesten. Nem kéne hozzánk gumicsizma, nyugodtan meg lehetne tapogatni a tárgyakat, leguggolni, válogatni. És vásárolni, vásárolni, vásárolni. Fiatal srácok állnának sorban az okostelefonjukkal és Gábort kis csoportokban vennék körül, mindenki letöltené a térképet. Mártapista hozzánk hozná az összes főembert, végigvonulnának az allén. Csak pusztuljon odakint a sok idegen kolbászsütő, egyszemkrumplis tekerentyűs. Nem sajnálnám.

Valami nagyon fimon bablevest kaptunk ma ebédre. Füstölt kolbásszal, sonkával, házi nokedlivel. Nagymama módra. Ki nem hagynám a közös főzést semmiért.

És azért sem fogom feladni a derűt. Nem fog eltántorítani az idő. Bár az eső elállítását is tőlem várja itt mindenki (néhányan teljesen komolyan). Belátom, hogy nincs hatalmamban.  Még jó, hogy Balázs ellátott tegnapi fotókkal, legalább a képeken lehet valami vidám.

És akkora kártyacsata kerekedett a teraszon, meleg teával, a miniszter által meghagyott sós mogyoróval, általam ismeretlen kártyajátékokkal (állítólag rikiki, de lehet, hogy szívattak), nagy nevetésekkel, hogy megirigyeltem őket.

De hát a blog…

Remélem nyugodt éjszakánk lesz, nem sok támolygó részeget kell majd fénykarddal kiűzni. Amúgy a fényre jönnek, az meg ugye nincs. 

Biztonságban vagyunk. Hála Dartvédernek.

Süt a nap

Könnyű napra számítva érkeztünk meg Kapolcsra. Útközben vásároltunk egy fehér abroszt Petenden a széki nénitől, minden évben vásárolok tőle valami szépet. De rám szóltak, hogy várja a kiflit a fesztiváliroda. Hiába, fontos ember vagyok…legalábbis így, reggeli előtt.

Kati kávéval várt, és a húgommal úgy döntöttünk, hogy a Palya udvarban fogjuk meginni, babzsák fotelben ülve, és ezúttal megnézzük a reggeli vonaglást. Azon töprengünk, hogy vajon mennyi alkohol lazítana el kellőképpen ahhoz, hogy beálljunk közéjük. De persze csörgött a telefon és le kellett lépni - már vonaglani se hagyják nyugodtan az embert.

Hamar rájöttem, hogy hiábavaló volt elővenni az őszi cipőt és nadrágot, a combomon csordogáló izzadtság jelezte, hogy durván átvert a köpönyeg.hu. Várakozásunk ellenére kisütött a nap. Szép forgalom volt az udvarban, de a vásárlóerő az előző napoknál gyengébb volt. Szóval nem a napsütéssel korrelál…

A délelőtt olyan nyugodtan telt, hogy még sétálni is el tudtam menni. Bejutottam az evangélikus és a katolikus templomba is, ahová nem sikerült korábban még egy fotózás erejéig sem. A Napok alatt megnyílnak a kapuk.

Az Agenda Natura standja úgy néz ki, mint egy szép, régi fénykép. Gyönyörű határidő naplókat árulnak. A kedves társaság elvesztése miatt sajnálom, hogy az idén már nem a mi udvarunkban jelentek meg, de az önállósodásuknak nagyon is örülök.

Ma nagy felfedezésre jutottam séta közben: a rendőrmotorokon azért van tükörírással a police felirat, hogy a rendőr el tudja olvasni! (A társadalom többi részének fordítva is megy.) Le is fényképeztem. Hogy én erre eddig nem jöttem rá. 

Ebédünket ma a fafaragó házaspár készítette. Csülökpörkölt készült, a hosszadalmas főzési idő miatt otthon. A várakozási idővel arányosan éreztük fokozottan ízletesnek az ételt. És végre egy szépen terített asztalon ehettünk, meghagytuk a miniszteri interieurt és asztaldíszt a teraszon.

Négyen gyűltünk össze az irodában és hallgattuk Ákos mormogását, aki visszapattant a véradásról a friss tetoválásai miatt. Megértően mosolyogtunk, mert egyikünk alacsony vérnyomása, másikunk kis súlya (50 kiló alatti), harmadikunk éretlen kora miatt (két hónapja van hátra a 17-ig) nem adhatott vért. Kell ezeknek egyáltalán vér valakitől?  Ki is buggyant belőlünk a röhögés.

Nyugodtan telt el az este. Sajnos mindenki nálunk akar pisilni, mert a ToiToi-ban nincs folyóvíz és nem lehet kezet mosni. Nagyon nehéz elküldeni egy családosan érkező polgármestert, akinek pisilnie kell (emlékeztetőül: nekünk 60 van), de ha ez így megy tovább, az egész iroda vécészagú lesz és ki kell írnunk, hogy dugulás miatt zárva. Mert ebben a vécészagban nekünk dolgozni, ebédelni stb. kell - szóval kérem, kíméljenek… 

Feladom az írást mára - Napra koncertre megyünk.

A Hoffner Brothers által készített képpel (zseblámpa + hosszú záridő) kívánok jó éjszakát mindenkinek.

Más nap

Az éjjel viszonylag nyugodt volt. Tibi és Tomi tudósítása szerint akadt egy éppen összevesző fiatal pár, egy vizelőhelyet kereső részeg, egy hányóhelyet kereső részeg, és egy tapsoló részeg. Ez utóbbi sétált az utcán és tapsolt. (Kinek jó ez?) A fiúk készítettek valami nagyon titkosat itt az éjjel, de egyelőre olyan titkos, hogy nagyon. Így aztán én sem láttam. De sejtem, hogy film.

A reggel klassz volt. Úgy is mondhatnám, hogy beállt az udvar. Mindenki tudta a dolgát – na jó, Nemeshanyt kivéve, de ne vesztegessük rájuk a szót. Szeretem, amikor minden működik magától. A kovács kovácsol, a faragó farag. Később jött is egy barát család és miután látták, hogy az udvar tele van ismerős, helyi árusokkal, és látták, hogy ők árulnak, megkérdezték, hogy „és te, mit csinálsz itt?”. Hát nem is tudom, hogy ésénmitcsinálokitt… 

Elveszett a parkolójegyem, adnál egy másikat? Kinyomtatnád ezt az oldalt, 15 perc múlva küldök érte egy völgymunkást, meglesz? Kérem szépen a kovácsműhely kulcsát. Lelaminálnád ezt sárga papíron 5 példányban? Ezerhatszázkor jön a miniszter. Csontüres parkolót kérek és egy leülős helyet kávéval, nem tudni, mennyi időt szán ránk. Merre van a szárító? Mi az a LEADER? Kaphatnék egy fakanalat? A Göce-szigeten rosszul van kitáblázva a sétány, készítenél néhány új táblát? Mi a turisztikai pályázatnál a célterületazonosító szám? Mi lesz ma az ebéd?

Én meg kérek egy kávét. Még jó, hogy itt van Kati, és van kávé. A Kávé mozgatja a világot, na meg a határidő. Kétféle ember van, az egyik kávézik, a másik elmulasztja a határidőt.

A Képíró Műhely ma nyílt napot tartott: bevették a húgomat festőlegénynek. Nagy művész veszhetett el benne, mert még úgy is jó maradt a kép, hogy este beletenyereltem (véletlenül).

Ma különleges ebédet ehettünk László jóvoltából, aki ugyan Svájcban él, de a kedvünkért összeütött egy csicsói csirkét paellasütőben, amit az interneten rendelt, mert a mi sütőnket kicsinek találta. Szeretem a csirkét. Szeretem a paellat. Profin főzött László. Szeretem a mozdulatait, ahogy keveri az ételt. Vacsorára melegítettünk egy kicsit a maradékból és poliplábak meg rákollók kalimpáltak a tányérunkban, pedig mindenre fogadkozott, hogy csak csirkemell lesz benne.

És persze a miniszter. Hát nem fekete autóval jött, és nem vették körül a biztonsági őrök, vagy legalábbis nem volt feltűnő az őrzés. Egy percre megállt az internetes völgysétánk virtuális buszmegállójában és megnézte a projektünket. Gábor belezúmolt a térképbe, Tibor elmagyarázta a lényeget. Persze nem volt szükség a kávéra, a leülős helyre – pedig a waldorfosok szuper asztaldíszt készítettek a rendelkezésre álló kevés perc alatt. Még jó, hogy így a kikészített ropit sem kóstolta meg. Tavaly ilyenkorról maradt.

Csendben telt a délután többi része. Elmélkedések a giccs természetéről és viszonylagosságáról. A mesterség és a művészet határmezsgyéjéről. Kifizetési kérelmek összeállításával kapcsolatos telefonok. Levetítettük a túraútvonalas filmet, hitünk szerint a hang és a mozgókép bevonzza az embereket. Sajnos nem nagyon állnak meg előtte tartósabban. (Nem igazság.) Kapás Kriszta fejből tudja már a filmet, a standja szemben van a vászonnal. Még pár nap és valószínűleg fellázad majd. Csinálhatnék egy kellemes slideshow-t a legszebb térségi fotókból, halk zenével - nem akarok ellenségeket.

Befejezem lassan. Vár a húgom, elment meghallgatni a Szélkiáltót a Kaláka udvarban. És Snétberger is van ma. De nemcsak a napnak van vége. Tibor elutazik. Nélküle nem lesznek ugyanazok az esték.

Szeles nap

2011. július 25.

Szeles nap

Késve indult a nap. Megjavítottuk az eldugult férfi vécét, életemben először kellett vécépumpát kérnem a boltban. A húgom nem szállt ki az autóból, mert ugye ciki. Mindegy. Felnőtt vagyok. Azért is vécépumpát fogok venni. Áfás számlára. Még jó, hogy műanyag tányér is kellett, meg villanykörte a kovácsműhelybe, mert kiégett.

Szerettem volna megállni Csórompusztán, lefotózni a reggeli fényben a HelloWood alkotásokat, de a reggeli fény elmaradt, így a fotózás is.

Azt mondják, ha egy stand jobban meg van világítva, mint a többi, akkor a világítás erősségével arányosan több látogatót vonz. Képíróinknak bejött. Kényszeresen mentem melegedni a Csigaház Galériába, pedig meleg nem volt, csak világos.

Ma őzpörköltet kaptunk Ukk polgármester asszonyától. Egészen utánozhatatlanul kiváló volt. Rézüstben főtt, nem hiszem, hogy valaha ettem volna ilyet. Hangok, színek, zene. És hozzá még: illatok. A közös főzés egy teljesen új dimenziót ad az udvarnak. Az illatot.

Július van. Mégis olyan hideg volt ma, hogy egy melegebb téli nap lekörözi…. Oláh Kati medvebőr pulóverbe öltözve tanította az ukki polgármester asszonyt festeni. A fekete rigók fagyva fordultak le az almafáról és átadták a helyüket a jégmadaraknak. A csicsói polgármester meg forralt bor fűszerkeveréket próbált eladni nekem reggel a boltban, hogy annak van szezonja. (Nem nevettem.)

Ennek ellenére, vagy talán épp ezért, sokan látogattak meg bennünket.

A közeli standok gazdái már egyre jobban ismerik és kedvelik egymást, de az udvar másik fele még (mindkét oldalnak) egy más világ. Lehet, hogy éjjel visszalopózom, és titokban átrendezem a standokat.

A „virtuális séta a völgytelepülésen” nevű programon ma újítottunk. Elhoztam otthonról az MSZMP bélyegzős lepedőt – senki nem emlékszik, hogy hogyan került hozzánk és mikor. De soha nem tudtam rávenni magam, hogy használjuk. Piros rajta a bélyeg. Szóval erre a lepedőre vetítettük a túraútvonalas projektben készült videókat.

Az emberek megtorpantak és nézték. Olyan volt, mint a metróban a reklámképernyők, hogy a képernyő vonzza az ácsorgókat. Kevesen nézték végig, de az árusok körbeállták, és tetszett. Meg kellett ígérnem, hogy róluk is készítünk videót idővel.

Az árusok lesznek a saját falujukban a „beépített embereink”, akik már régen értik és várják az egészet. Már csak ezért is megérte.

Sajnos néha átlátszott az MSZMP bélyegző….

Este mindig jó a kedv az irodában. Próbálom megírni az aznapi blogot, de lassan megy, mert folyton közbecsipognak. Megvitatjuk az eseményeket, tudományos nevén: reflektálunk. De ha nem volna ez az éjjeli őrző és pajtamozgóban vetítő esti társaság, nem is tudom, mit írnék a blogba…

Vásár-nap

2011. július 24. vasárnap

Vásár-nap

Az éjszaka a várakozásokat meghaladóan zajos volt: egy részeg lány kéredzkedett be a mosdóba. Eddig még ok, de kifelé az ablakon szeretett volna kimenni. Nem tudta, hogy hol lakik és nem tudta, hogy hová akar menni. Végül a szomszéd pálinkás stand mellett érte a reggel.

Jól tartanak engem az udvar árusai: Marika néni, a múzeum őrzője ellátott süteménnyel, a kovács felesége fantasztikus pogácsát sütött. A festők kukoricát főztek. Ebédre én már csak polgármesterek főztjét szeretem enni….mi lesz velem, ha eljönnek a hétköznapok. Ma Halimba első embere és a first lady állt a tűzhely mellett. Olyat főztek (Tarja a la Halimba), hogy még a vegetáriánus waldorfosok is megették.

Felépült a manóstand, kiplakátoltuk a manókeresést. Sajnos napsütés hiányában a keresés elmaradt - a hidegben megdermednek a manók és nem tudnak elbújni. Így legalább megmagyarázható, hogy miért ácsorognak mozdulatlanul a standon.

Ma nappal sem kerültek el bennünket a belőtt lököttek. Vajon a szakadatlan jelenlét zaklatásnak minősül? Vajon megmondhatjuk valakinek, hogy ne bámulja a környék legszebb pultosát? Mert az nálunk van ám…

Pillanatkép a szomszéd udvarból: az ember vesz egy palacsintát, az árus a kezébe adja. Ebben a pillanatban a palacsinta fölé repül egy madár és könnyedén rápottyant egy adagot. Jogilag vajon ki kell ilyenkor cserélni a palacsintát? Ott kicserélték…

Csöpörög az eső, árusaink féltett holmijai elborítják az irodát. Eszembe jut édesapám, amikor gyerekkoromban veszekszik velünk a munkából hazaérve. Botladozik a szétszórt játékokban és azt morogja, hogy nem baj, hogy játszotok, csak gyalogutat hagynátok….

És ekkor megjelenik Schmitt Pál a családjával… Hol a Tibor? Hol a pálinka? Hány pohárba? Hol kínáljuk meg? Mit kéne mondani? Összetörik egy borosüveg, szaglik az egész iroda. Ki a fene hagyta ezt itt, papírzacskóban van. Hol a rongy, csöpög a zacskó, tartsd alá a vödröt. Végül elvonul az ár.

Pulzálva változik az udvarban a látogatók mennyisége. Elméleteket állítunk fel az árusokkal: vajon milyen eloszlást követ a látogatók száma? És mivel korrelál a megjelenésük? Napsütéssel? Napi életritmussal? Hamar megoldódik a kérdés: a közelünkben van a buszok számára kijelölt parkoló, és időnként érkezik egy-egy busz… nesze neked matematikai és szociológiai tudomány. A logisztika a jövő tudománya.

Lassan összepakolnak az árusok, a helyi termék magazin eladási eredményei sem döntik meg a tegnapi rekordot. Meglepetés: megjelenik a kovács húsz hónapos unokája. Természetesen kiskalapáccsal játszik, megütöget mindent. Nagypapa szerint otthon egyszerre két kalapáccsal csinálja.