2017. július 24., hétfő

2017.07.24. A negyedik nap az Éltető Völgyben


 
Mai jelszó:#hétfőszerdaszombatkedd

 Az éjjel Oszkai Petya vigyázott a Csigaház rendjére.


Az első hétvége után kicsit borúsan indult a hétfő,a sümegiek átküldték nekünk az esőt, kicsit meg is csúsztunk emiatt a nap indításával. Az időkép előrejelzései egész nap táncoltak az idegeinken, de szerencsére a reggeli adagon kívül nem kaptunk mást erre a napra.


Érezhetően hét eleje volt, az irodai munka nem tudott elkerülni mindent.

A herbaporta mai menüje kicsit megtréfálta az udvar árusait, 80%-unk sikeresen megégette a nyelvét a forró zöldséglevelessel, pedig figyelmeztetést kaptunk előtte.

Délután új védjegyes tagunkat avattuk fel, Homan Ana-Maria-t köszöntöttük „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyesei között.

Beindult újra a ZSCH; a játék győztes kislánya a legnagyobb boldogságnak örvendett az első hely megkaparintásáért. A kalapos játékot az Eztam zenekar kísérte zenével, a nyertes pedig értékes Pepo Papa tökmagolajat kapott ajándékba a Peiba Kft. jóvoltából.
Este jó hangulatú rögtönzött élő zenével és egy kis néptáncbemutatóval zártuk a napot, majd átadtam a kulcsot az újabb Oszkai gyermeknek és párjának.
Izgatottan várjuk a holnapot….







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése