Bemelegítés

Szépen lassan indult az első nap: kettő híján mindenki befutott, az ő standjaikat szórólapokkal és csipkékkel próbáltuk elmaszkírozni, de nem nagyon sikerült. Holnap jobbak leszünk…

Néhány stand gyorsan elkészült, mások a menyasszonynál is lassabban. A hosszúsági rekord a képíróké, akik 16.30-ra lettek készen, pedig tegnapelőtt kezdték. Viszont cserébe vitathatatlanul nekem van a legszebb irodám az egész Völgyben.

Megérkezett a Társasjátékvölgy is. Enyhén keveslették a helyet, de hamarosan meghosszabbítjuk nekik a Völgy-köz-pontot, hogy ki tudják nyújtani a lábaikat. Azt már tudják, hogy ebédet lehet kapni, de még nem értik, hogy ez az udvar tulajdonképpen egy közösség. …  Sebaj, tavaly a Vöröskeresztesekkel díszített guruló emlékműveseket is megszelídítettük.

Bátor tett volt a paloznaki pecsenye elkészítése, gyakorlatilag a kipakolók életét mentette meg. Meleg volt, illatos, fűszeres és finom – köszönjük Kati.

Sok mindent tanultam ma. A legfontosabb talán, hogy „a hűvös elegancia nem sajátja a kirakodóvásárnak” (BB).  Vagyis sok-sok dolgot kell a standra tenni ahhoz, hogy mutasson. Végigsétáltam a Malomszigeten hosszában, és tényleg: csorogtak, folytak, ömlöttek le a kerámiák a standok oldalán, mellmagasságból indulva. Ez kell a népnek, meg a cirkusz.

Lesz nekünk holnap cirkuszunk is: Waldorf napra készülünk. Nemcsak a kézműveskedés robban be, lesz manóles és bábjáték is. És ebédre Rudi bácsi kedvence, azaz Fehérlófia bográcsban. Akkor márcsak a nép hiányzik, de megvárjuk türelmesen. Meghozza a hétvége.

Kémeink jelentése szerint a Pestről induló buszok zsúfolásig vannak hátizsákos, furcsán öltözött és rastahajú emberekkel.

Jönnek.

Volt ma némi parkolási krízisünk, de megnyomtam a H. T. feliratú, magenta színű problémamegoldó gombot a Völgy telefonján, és egycsapásra megoldódott.

Pálinkajáratra egyelőre nem volt kereslet, pedig szívesen kipróbálnám. A kóstolás sajnos almás, a pálinkás autózást bünteti a völgytörvény, de kíváncsi lennék az edényzetre, meg az épületre, meg arra, hogy hogy jut valakinek eszébe pálinkát főzni ebben a völgyben.

Egy-két polgármester is befutott – pedig nem ér így, rögtön az első napon, amikor annyi idő sem volt, hogy az éltetős standot rendesen kirakjuk szórólapokkal… Holnap ez is jobb lesz.

A Nagyon Fontos Emberekre vadászó tévések is idetaláltak és le is csaptak Halimba standjára.

Várom a holnapot: az udvar egyik végében a nagyok, a másik végében a kicsik játszhatnak. A pályázathoz tartozó papírozással is végeztünk – ide nekem az MVH-t is, közvetlenül az oroszlán mellé.

Macskagyökér szag van. Elnyomja a gyermekláncfű, a fehérmályva és a levendulavirág illatát.

Szeretem a völgyet, mert másféle emberekkel találkozhatok, mint egyébként. Mindig elcsodálkozom, hogy a körülményes és piszmogónak tűnő művészfélék hogyan boldogulnak el a hétköznapokban – meggyőződésem, hogy kizárólag városban életképesek-, de kimondottan felüdít, hogy másmilyen élet is van, mint az én cipőm talpát a földön tartó, problémamegoldó mindennapjaim.

Kár, hogy az elmúlt hét gps-es bejárásai tönkrevágták a lábamat, jó lenne még sétálni egyet a kapolcsi éjszakában. Legalább idehallatszik valami zene a Palya udvarból. És legalább nézhetem Marokkót Csopakon, meg a Szétfolyó időt. És egy lófarkas nomád hungarocellpásztort.

A mai nap képregényben: