2016. július 26., kedd

Életünk az Éltető Völgyben - Harta Anna blogja



2016. július 26. kedd

Fényes nap….Azért elég jól megtáncoltatja az idegrendszerünket az időjárás. Hiába a modern világ, az internet, a technológia, ezt azért nem tudjuk befolyásolni, annak ellenére, hogy a szuper okostelefonunk a kedvünkre való napsütéses időjárást mutatja reggel fél 8-kor, miközben arra kelünk fel, hogy ömlik az eső reggel egy órán keresztül, ami épp arra elegendő, hogy pocsolyatengerré váljon az udvar. Így megint egy kicsit később tudjuk elindítani magunkat és már az udvar felszalmázását sem tudjuk megúszni, különben egész nap csúszkáltunk volna a sárban.



Aztán nagyon gyorsan túltesszük magunkat a reggeli durcás dolgokon, a nap is kisüt és vidáman állunk elébe annak, ami vár ránk. Mára szerencsére a Vikta mézeskalácsosok is meg tudták mutatni portékáikat az Éltető Völgy udvarában, a halimbai standon pedig a Herbaporta termékei között is válogathatunk. Sőt Anna névnap alkalmából Jani&Andi meglepett egy igazi és legfinomabb sárgabarack lekvárral, amit holnap meg is fogunk kóstolni, mivel palacsintasütés lesz. Opi ma a műhelyéből kicsit száműzte magát, azért, hogy specialitását (csirkemajás paprikás krumpli) kínálja fel az udvar lakóinak.






Közben be-beköszönnek ismerősök, kollégák az ország különböző részéről (hogy álltok a védjeggyel? a HFS-sel? megkaptátok-e a támogató határozatot? Még mindig nem kaptuk meg, mi sem kaptuk meg…. Mi csak ketten vagyunk már, mi is ketten maradunk…..)

Főfelelős bűnbankunk is meglátogatott minket ma a Völgyben, az eddig elkövetett „dolgai” (lásd: frízfeliratok eltűntetése, eső) mellé azért a szórólaptartó állványt is sikerült feldöntenie, de szeretjük őt nagyon.

Délutánra a népi játékok is beindulnak: gólyalábaznak, diót törnek kicsik és felnőttek, a ZSCH vetélkedő nyertesét kiváló Petendi Pálinkával lepjük meg.

Közben Csilla is felhív az Alpokaljától, hogy ugye már jó idő van, mert nagyon szeretnének lejönni és akkor indulnának Fertődről. 

Persze-persze mindenképp. Így délután ismét színesítjük az udvart egy kis programmal. Este 6 órától az érdeklődők dr. Völgyi János és Gergely István versírók költeményeit hallgathatják meg. Dr. Gergely István hegykői lakosú röngten szakorvos, aki szabadidejében enged teret alkotó erejének. Célja, hogy a lélek legmélyebb, legtisztább rezdüléseit költői hangon szólaltassa meg. Völgyi János fiatal kora óta versel és fest tanáremberként. Jelenleg Hegykő alpolgármestereként a település kulturális kezdeményezéseiért felel.  Verseiben a tájban megélt személyes intuíciók szólalnak meg.
Az estét pedig egy fantasztikus a Juhászok, akik elvesztették a báránykáikat című esti mesével zárjuk bevonva az udvar népségét is, közben nemzetközivé is válunk és sikerül túlüvölteni a szomszéd Momentán udvar fellépőjét is.

 

Nomád életet élünk ilyenkor. Folyamatosan futkároznak a fejemben a gondolatok: ha véget ér a Völgy be fogok ágyazni otthon, rendet rakok a táskámban, nem fogok több kólát inni, csökkentem a kávéadagomat, ismét futni fogok, …. de most még Völgy van, most élvezzük minden percét felrúgva saját kis szabályainkat, mert ez nekünk olyan ,mint a vakáció, ami, ha véget ér, kicsit üressé válik a világ és nehézkes újra visszazökkenni a hétköznapokba….

Az estét vidáman zárjuk. Már gondolatban készülünk a holnapra, ismét népi játékok, táncház vár ránk és értékes védjegyes nyereményjátékokért lehet megküzdeni majd az Éltető Völgy udvarában.

Későn indulok haza, már sötét van. Villámlik, vihar készül, mégis rengeteg az autó Kapolcson és egy nagy megkönnyebbülés van rajtam, hogy a meredek, szűk úton végig tudok haladni dugó és igazoltatás nélkül, irány haza Tapolcára. Nagyon szeretem a népzenét, de a kocsiban most muszáj üvöltetnem a rádió popslágereit. Aztán azért még egy utolsó telefonhívás még odaért az estére…#33



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése