2015. július 28., kedd

2015.07.27. hétfő,az esős napunk



Ma is esővel indult a reggel és sajnos végig kísérte a napunkat. Persze ez senkit nem tántorított el, udvarunkat sokan meglátogatták, ami bizonyítja, hogy az Éltető Völgy idén is hozza a formáját.
Színes programjaink mellett, július 27-től  31-ig , 13-16 óra között egy-egy rendhagyó védjegyes kerekasztal beszélgetéseket tartunk ahol az ország különböző védjegyet működtetői, formáló közösségeinek képviselői beszélgetnek védjegyekről, eredményekről, nehézségekről, fejlődési irányokról. 




A mai első kerekasztal beszélgetésen bárki, akit érdekelt a védjegy rendszer gyakorlati haszna, részt vehetett Nemes Gusztávval és a Vidék Minősége Védjegyet koordináló Leader csoportok képviselőivel egy szakmai beszélgetésen. A műhelymunka során fény derült a közösség igazi építő erejére, fontosságára és a Vidék Minősége védjegy bemutatására.
Mindeközben az udvarban zajlott az élet, a kovácsműhely és a termelők színekben pompázó standjai igazi élményt nyújtottak puszta látványukkal. 



Ottmár Dóra, mencshelyi keramikus, kézműves bemutatóval egybekötött játszóházat tartott az udvarunkba betérő kicsik és nagyok számára. Sok szép alkotás készült, csipkével díszített tálak, medálok, gyógynövénynyomatok. 

Délután a Peregrinus Együttes varázsolta el a közönséget. Különleges hangulatú, reneszánsz stílusú zenéjük elrepítette a látogatókat egy másik világba és  Csigaház teraszára.
Továbbra is érdemes betérni az udvarba, ugyanis remek termékek várják gazdájukat, illetve kötelesek vagyunk mindenkit figyelmeztetni, hogy aki egyszer ellátogat hozzánk, a kézműves világ pompája bárkit magával ránthat és függővé tehet. 


M.N. és O.R.

És egy kicsit más stílusban:
A mai jeles folyamatos égi esemény zavarta az Éltető Völgy programjait. Bár nagyon vártuk, hogy vére teljes valójában föltenyereljen a nyári meleg napsütés az égboltra ám az csak egy-egy 5 minutás időintervallumban kandikált ki a felhők mögül miránk földi halandókra.

Az első szakmai konferencia a Csigaházban komoly elmeköszörülést hozott, hiszen a résztvevők majd 3 órán keresztül ejtették ki foguk csorbáján a Vidék Minősége védjeggyel kapcsolatban a hajuk hagymája alatt megfogalmazódott gondolataikat, melyeket nyelvük csapján formálták szavakká. A világot jelentő deszkákra tervezett koncertet bekergette az eső a 12 m2-es teraszra ahol most csak valóban csak szűk számú, de szerencsére nagyon lelkes gyülekezetnek csiklandozhatta meg hallójáratait a még oly kiváló Peregrinus együttes régi zenei muzsikájával. A szomorkás álmosító időben mind ahhoz fohászkodunk, hogy mielőbb előviggyanjon a nap meleg sugara, de keseregni nem fogunk akkor sem, ha ezzel az égiek nem örvendeztetnek minket.

Elvárjuk, hát kendteket holnap is!
K.K.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése