Hát ez a nap nem volt a mi napunk. Már az éjjel megágyazott neki, akkora felhő szakadt ránk, hogy reggelre az elláposodott udvart mocsári békák brekegése töltötte meg. Mire megjöttek az árusok, elzavartuk a békákat és kiborogattuk a standok tetejéből a vizet. Egy kivételével.
Kicsikartunk viszont a szalmát. Nagy bálával hoztak, a legszebb pillanat az volt, ahogy téptük, szórtuk, gurítottuk, villáztuk, örültünk neki. A szalma sárgasága megvilágította az udvart, a párás nedvesség helyét egy időre elfoglalta a nyár. Élveztük a csalóka napfény perceit.
Aztán jött a katasztrófa. Kriszta megpróbálta kicsomagolni a standját, de a nedves talaj befogadóan szétnyílt a stand első lábai alatt, és a stand orral előre borult. Csörömpölés, könnyek, rámolás, mit tegyünk. Olyan sok kerámia összetört, hogy a továbbiakra nézve fel is adta a harcot.
Kriszta elment, de ott maradt a szívünkben a szomorúság. Beköltözött. Nem tágított estig se. De nem csak hozzánk ám, eljutott a szomorúság Csabrendekre is, hogy a tegnapi kovácsunk szívébe is betegye azt a sáros lábát.
Mert egyikőnk számára sem múlt el nyomtalanul az előző pár nap. Olyan lesz majd ezt abbahagyni, mint kamasz koromban táborozás után hazamenni, jó látni a szülőket - csak olyan idegenek - és úgy hiányoznak a táborbeli barátok.
Sütött viszont a nap. Jöttek is az emberek, néhányan még vásároltak is.
Tekerték a biciklit.
Nemezbabát készítettek.
Pálca végén pörgettek tányérokat.
Boroztak.
Hurkás rétest ettek.
Nem vették észre, hogy a mi szívünkben ott van a szomorúság.
Nem mutattuk meg nekik.
Aztán jött az ebéd. Ez a mai eposz terjedelmes enumerációval bíró (enumeráció= a csapatokat bemutató leíró rész) hosszadalmas hősköltemény volt. Csapatépítő tréning. Paprikás krumpli bográcsban. Sőt, két bográcsban.
Csendesen telt a délután. Pályázók is jöttek, hétfőn lehet utoljára beadni a turisztikát. Igazolást írtunk, együttműködtünk, pecsételtünk, kezet fogtunk. Épül a térség.
Beállítottam a vetítést, bár nem nagyon látszott a napsütésben. Mindenki élvezte ugyanakkor a zenét. Könnyű az igazi íróknak, mert úgy alakítják a cselekményt, ahogy nekik tetszik. Nekem meg muszáj újra és újra eláztatni a szereplőket. Ismertek ennél unalmasabb fordulatot?
Új felfedezés: bizonyos napokon az eladott Helyi Termék Magazinok száma megegyezik az aznapi elázások számával. Más napokon viszont nem. (Gyenge a korreláció.)
Egy kicsit félek a holnaptól: kapunk egy színpadot import (térségen kívüli) amatőr színtársulattal és táncoló nyugdíjasokkal. Volt már ilyen tavaly. Úgy kiürült az udvar, hogy be kellett ültetnem a húgomat a nézőtérre, hogy legyen valami közönségszerű. Majdnem meggyilkolt a szemével és hamar a tudtomra adta, hogy jövök neki valamivel. Akkor is csöpörgött az eső.
Nincs egy rágótok? Mert kisfröccs ízű a szám.
És most a meglepetés: A Hoffner Brothers videója arról, hogy mi történik itt a Völgy-Köz-Pontban, miután mi hazamegyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése