Éltető Völgy a Művészetek Völgyében: A második félidő közepe

Szélcsend és esőveszély

Tegnap estére kifogyott a tollamból a tinta, de a képek magukért beszéltek. Mára újratöltöttem a patronokat.

Nagyon forrón indult a délelőtt – így ellenőrzésen, miniszteren és kormányablakon túl izgalommentesnek ígérkezett a nap. A kecskék nem tudnak izzadni, de a kecskesajtok igen - a 30 fok fölötti délelőtti hőmérséklet ellehetetlenítette a sajtárulást az udvarban.

Azért sok más portéka kapható maradt. Olyan sok mindent lehet venni ebben a völgyvásárban, de alvásidőt nem árulnak sehol. Pedig igény, az lenne rá…

Keresem a társasjátékok hihetetlen népszerűségének a titkát. Azt már látom, hogy sok kis közösséget megmozgat, a napnak volt olyan órája, amikor egyedül a társasjátékvölgyben 50-en hajoltak az asztalkára vagy a pokrócra rakott játékok fölé.

Nagyon érdekes az udvarunkban az, hogy működik. Hogy a dolgok elkészülnek, megkészülnek, a mesteremberek dolgoznak, a vendégek pulzálva áramlanak. Mindig rácsodálkozom, hogy a mesterek egyszer csak nekifognak (kovácsolni, faragni, nemezelni), úgy, a maguk elgondolása szerint, amikor kedvük tartja. Mindennek örülök, amit nem nekem kell noszogatni vagy felügyelni. Hogy egy stand egyszer csak olyan díszes tulipános kormányablakká válik, amire a völgyszervezők is rácsodálkoznak. Hogy ebéd készül minden további nélkül. Hogy óramű pontossággal érkeznek az éjjeli őrök.

Már a marketing is magától megy: többen is belinkelték a blogunkat, idekattintanak már a képírók honlapjáról http://www.bodabalazs.hu/hu/index.html , és a társas játékosok oldaláról is.(http://tarsasjatekos.hu/2012/08/03/kapolcs-2012-nyolcadik-nap/)

Azért érnek meglepetések: felfedeztük a repohár intézményét, a betétdíjas, tartós és visszaváltható műanyagpoharat. Tetszik.

Ma 10 perc alatt pakolt össze az udvar a közelgő vihar hírére, a vihar azonban műszaki hiba miatt elmaradt. Nem baj, lett helyette mégiscsakmindennekellenéremegtartott esti koncert. A napnyugati palyaudvart sem zavartuk be a hangjainkkal, pedig aggódtunk kicsit. Az eső hírére összepakolva Ábel fiam a tegnapi koncert miatt is fáradtan hozzám sündörgött: „Anyu, ha jön a vihar, miért nem megyünk egyszerűen haza?” „Mert én vagyok itt a helyszíngazda, és hát … a kapitány sem hagyja ott a süllyedő hajót.” Vágtam ki magam. Mire ő határozottan: „De otthagyja…” és lekonyult a szája két sarka. Ezt nyilván az apjától tanulta – két hete még együtt szelték a habokat egy vitorláson. Így nevelünk mi gyereket, én jövök az elveimmel, ő meg a valósággal.

A tegnapi ebéd roppant kiadósra sikerült és rekordot döntött azzal is, hogy ablaknyitásra úgy megettük, hogy még el is mosogattunk utána. Többen találgatták, hogy a pálinka benne lesz vagy mellette - az első tábornak lett igaza.

A mai ebédhez még desszert is járt – mostanában meglepetéseket rejt a menü. A lencselevest talán egy varázspálcával kellett volna megsuhintani, hogy valóban meghozza a szerencsét és gazdagságot. Én hadonásztam a bogrács fölött (a fazekas angolul potter), de valaki ráült a varázspálcámra az előző vihar alkalmával, és elgörbült a vége.

Megjegyzem a másodfajú hibát (összepakoltunk, pedig nem csapott le az égiháború) bocsánatosabb elkövetni az elsőfajúnál (nem pakolunk össze és mégis jön a vihar.) De így sincs mentség a botrányosan gyér forgalomra.

Nézzünk bizakodva a jövő felé: holnap megjön a fogorvosi busz. Gondolom a fogorvostól még a tulipános ablak mögé rejtőző hivataloknál is jobban tart mindenki…

A ma esti fellépőkről megállapítottuk, hogy kísértetiesen hasonlítanak a tegnapiakra. Tavaly két társaság ugyanazt a darabot hozta, idén ugyanaz a társaság jött két név alatt – vagy mi nem figyeltünk eléggé? Mindenesetre Ábel fiam ma nem lopta el az adományok reményében a színpad elé rituálisan ledobott kalapot.