2012. augusztus 1., szerda

Második félidő első harmad



Hidegrekordot döntögetet az idő éjszaka: 12 fokra süllyedt a hőmérséklet. Langyoskásan indult a nap, de gyorsan rápörögtünk a miniszter fogadására. Mindenkit beizzítottunk gyorsan az első hírre: a kovács tüzét, a fafaragó vésőjét, meg a nemezzel szöszölő kezeket. Eléggé elfáradtak, mire  - jócskán délután – befutott a miniszter. Sajnos nem ért végig az udvaron, de nem baj, így is örültünk neki.

A dörgicsei ratatuj finomra sikerült és bőségesen megtöltötte a hasunkat. Külön élveztük a levendulás süti és szörp formájában érkező extra kényeztetést. Ideje levetkőznünk az ehetőséggel kapcsolatos aggályainkat: a levendula ugyanis  ehető.

Egyszer láttam egy pelenkás  kisfiút levendulabokrot szagolgatva.  A kétévesekre jellemző bölcsességgel állapította meg, hogy „ahá, ez mosóporból van csinálva!”.

Ma befogadtuk Kapolcs testvértelepüléséről, Mákófalváról Erzsikét, aki gyönyörű gyöngyhímzett tárgyakat árul. Nem tudom meggyőzni róla, hogy ezek a tárgyak sokkal többet érnek, mint amennyiért adja őket…

Monoszló csapata ma egy sakk készlettel lepte meg az udvart. Nagyvázsony is felvonult teljes harci díszben, Kinizsi is büszke lett volna rájuk. Mindenki figyelmébe: a Napok alatt látogatható Nagyvázsonyban a Szent István templom, amit Kinizsi épített. Ez azért nagy újság, mert a környék legérdekesebb temploma, és az év többi részében totál zárva van. (Én még nem jutottam be, pedig nagy játékos vagyok.)

Taliándörögd-Káptalantóti 5:0. És az ötből kettőt Peti rúgott be – szemtanuk szerint mesteri ügyességgel.

Ma meglátogatott bennünket a megyei tisztifőorvos asszony is, igazán tetszett neki az udvar. Holnap teljes szakmaiságában is megmutatkozik a kormányhivatal; sőt,  Pop Lajos segítségével ablakot nyitnak a világra. Ebben az időszakban nagyarányú sajtófigyelemre számíthatunk (hozzatok fésűt a farzsebetekbe.) Bővebben erről: 

Úgy látszik, ha nem írok figyelmeztető körlevelet, amikor készen van, nem olvassák a blogot… pedig nem hittem volna, hogy éjjel 11 tájban az emberek még megnézik az e-mailjüket.

Halimba népszerűsége az egeket veri, az elhasznált kóstolópoharak számát visszaosztva óránként 30 emberrel beszélgetnek a standon.

Elkészült a térségi kirakó. A fotók nagyon szépek, de nehéz őket kirakni. Igazán megérdemli a matricát, akinek sikerül.

Lassan kitapossák a látogatók az udvar füvét. Már csak a standok alatt fedezhető fel a zöld szín a talajon.
Sikerült tökéletes eljegyzési ajándékot vásárolnom az öcsémnek az udvarban – Kriszta személyre szabta a csészéimet. Néhány fürjön is túladtam (ma még csak szóban), úgy érzem, jó helyre kerülnek.

A nap idézete arról a vándorról szól, aki egész életében keres egy boldog embert, akinek az ingét magára veheti. Egyszer aztán rátalál a boldog emberre, és meglepetésére nincs rajta ing. Kérdés: hol olvasható ez a történet az udvarunkban?

Az estét a KÖSZI sátrának az átköltöztetésével zártuk. Elég kalandosra sikerült. Végül a transzplantáció mellett döntöttünk, mert a folding felirat gombot nem találtuk meg a sötétben.

Végezetül a sorozat következő epizódja a Hoffner brotherstől: http://www.youtube.com/watch?v=uYgt7B2JM_s&feature=BFa&list=ULhDd4Y_oKM1s









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése