2014. július 29., kedd

A negyedik...



Na, hogy mégis igaza legyen Oszkai Petya meteorológusunknak az éjszaka bőséges eső áztatta el a Völgyet. Így a reggeli teendő nagy részét az eső okozta károk rendbetétele jelentette.
Mától Medvelaki Finomságok is kaphatóak az udvarunkban. Standjukon lekvárok, szörpök és fűszerkrémek közül válogathatunk.
Medvelaki Finomságok

Ebédünket Opi kovács készítette el. Specialitását, azaz csirkemájas paprikás krumplit kóstolhattunk meg.
Készül az ebéd

Nagy örömünkre Zsuzsi is végre meglátogatott minket Ábellel és Matyival. Matyi a tavalyi évhez képest összeszedte magát és már nemcsak alvással töltötte el idejét, hanem nagyon élvezte az Éltető Völgy udvarának hangulatát. Első számú kedvence Opi kovács úr volt, de a waldorfos játékok is nagyon érdekelték. Ábel pedig keményen dolgozott a kirakókon, annak érdekében, hogy zsebpénzét megduplázza. Jelentem sikeresen munkálkodott és vásárfiát is tudott hazavinni a Völgyből.
 Matyi

Ábel

Délután 5 órától a Ramazuri Bábszínház Ki játszik ilyet? című előadását tekinthettük meg hatalmas nézősereggel, még a puffokat is be kellett fognunk ülőhelynek.


A Veszprém Megyei Értékek Tárából a mai napon az Ajka Kristály mutatkozott be, valamint a délutáni órákban Dr. Katzer Zoltán vezérigazgató látogatott el hozzánk.
A vetélkedőnk a tegnapihoz hasonlóan zajlott csak női szereplőkkel. A felajánlott nyeremény pedig petendi pálinka és ajka kristály pohár volt.
Ma a lányok játszottak

Így készül az Ajka Kristály

Mától Krizsán András, Ybl-díjas építész Balaton-felvidéki építészeti útmutató című könyve is (ingyen) elérhető az udvarunkban. Aki szívesen vinne egyet a könyvből nálunk itt a Csigaháznál megkaphatja, még van jó pár belőle.
Krizsán András dedikál

A nap végén Tóbel János is megérkezett, akitől a Völgy Aranya című kitüntetést kaptam meg, mivel olyan szépen írom a blogot. (köszönöm szépen ezt a megtisztelő címet).

Ma 2 középiskolás leányzó, Aida és Zsófi is segített nekünk az iskolai közösségi szolgálat program keretén belül. Megkértem őket, hogy segítsenek a mai blog megírásában, osszák meg gondolataikat, hogy mit látnak az Éltető Völgy udvarán belül. Így most az ő soraik következnek:



Önkénteseink
"Annak ellenére, hogy önkéntesek vagyunk, nem munkaként, hanem szórakozásként éljük meg ezt a napot. Nagyon élvezzük ezt a völgyi hangulatot, ami semmi máshoz nem fogható. Sokféleképpen bekapcsolódunk az itteni életbe: reggel segítettünk Opi kovácsnak a főzésben (aki megjelenése ellenére nagyon jó fej volt, és már nem félünk tőle, mert kiderült, hogy egy hatalmas embernek is lehet szíve), letörölgettük a vizes asztalokat és padokat, kipakoltuk az árut, és segítettünk ott, ahol tudtunk. Ahogyan körbejártuk a standokat, nagyon sok kedves emberrel találkoztunk. Reméljük, hogy idén még párszor részesei lehetünk a Völgynek."

Németh Aida, Viola Zsófia, Harta Anna

A 4. nap összefoglalója pedig a Watching Duck Studio szemével:


ui: dinnyét szeretnék

az éjjeli őr szeme mindig figyel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése