2014. július 29., kedd

Az ötödik...



Ez egy csendes nap volt kellemes idővel.

Boldog névnapot kívánunk kedves kis halimbai tea kóstoltatónknak, Flórának. 

Kicsit késett az ebédünk, de annál finomabb volt (kockatökfőzelék cukkiniból).

Ma fiúk-lányok vegyesen vetélkedtek. A győztes egy medvelaki finomsággal, pontosabban egy kökényes áfonya lekvárral lett gazdagabb.

Fejér megyéből a pusztaszabolcsi értékőrök látogattak el a Völgybe, akik önként vállalták el, hogy szerepelnek egy színházi előadásban. A produkció hatalmas sikerrel zárult.



A Veszprém Megyei Értékek Tárából az alsóörsi permi vöröskő került bemutatásra. Tóth Zoli bácsi a gyerekekkel is kipróbáltatta a vöröskő faragást, a teknős páncéljának mintáját ők faraghatták ki.

Délután 5 órától az Ajka-Padragkút táncegyüttes és a Zagyva Banda produkcióját láthattuk. A másfél órás műsorban felváltva muzsikált a zenekar és táncolt az együttes, ahol minden produkció vastapsot kapott. Táncokat főként Erdélyből láttunk, a muzsikákat szinte az egész magyar nyelvterületről hallottunk. A színes műsor végét vidám táncház zárta.

Fele eltelt, izgatottan várjuk a Völgy hátralévő 50%-át.


És az 5.nap összefoglalója The Watching Duck Studio által:

Éltető Völgy 5.nap




Harta Anna


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése